top of page

Akik már megtakarítanak velünk - Portugália

A forró, nyári napokon előszeretettel bújunk a bevásárlóközpontok hűsítő falai közé a nap égető sugarai elől, és töltünk akár órákat vásárlással vagy szórakozással. Az olyan nagy területen elhelyezkedő épületek, mint bevásárlóközpontok, irodaházak vagy raktárak hűtése, és az ezzel járó energiafelhasználása világszinten nagy kihívás. A több ezer négyzetméteren elterülő bevásárlóközpontok több száz üzletei napi szinten több ezer látogató igényét igyekeznek maximálisan kielégíteni. A hűtési igényük folyamatos, hiszen gyakori, hogy nemcsak nyáron, de télen is hűteni kell őket. Számos olyan tényező befolyásolhatja nagy mértékben a beltéri hőmérsékletet, mint az emberek száma vagy épp az üvegfelületek nagysága. Célunk, hogy kevesebb energiával is ugyanazt a komfortérzetet nyújthassuk, hiszen a vásárlói élmény megtartása kifejezetten fontos.


A folyamatos hűtési igény kielégítése komoly kihívás elé állítja az üzemeltetést, hiszen a megfelelő belső hőmérséklet eléréséhez nemcsak, hogy óriási energiafelhasználásra van szükség, de jelentős költséggel is jár.


Erre a problémára nyújtott megoldást a HeatVentors egy portugáliai bevásárlóközpontban.

Egy olyan folyadék alapú hűtési rendszerhez csatlakoztunk hozzá, ahol a hűtési igény 3.500 kW és a hűtési fogyasztás nagyjából 1.250.000 kW/év. A HeatTank telepítésével évente átlagosan 98.000 kWh energiát tud az épület így megtakarítani, ami megközelítőleg 30.000 Euro-val csökkenti az éves kiadásokat.


A kép illusztráció

Ahhoz, hogy ezt az eredményt elérjük, 3 darab egyenként 200 kW hűtési teljesítményű és 60 kWh kapacitású hőakkumulátor telepítésére volt szükség. A teszteket követően átlagosan 15-18 %-os energiamegtakarítást érünk el évente. A rendszer további kapacitásbővítést igényel, mellyel ez a szám már a 25 %-ot is meghaladhatja, ami évente akár 95.000 Euro megtakarítást is eredményezhet energiaáraktól függően.


Ez hogyan érhető el?


Egy nyári napon a reggeli órákban 25 °C-ban a folyadékhűtők kevesebb villamos energiát fogyasztanak ugyanannyi hűtési hőenergia előállításához, mint nappal 35-40 °C-ban.

A kép illusztráció

A HeatTank hűtési körbe történő csatlakozásával a rendszer képes arra, hogy a reggel előre megtermelt hűtési energiát eltárolja, és napközben kiszolgálja a hűtési csúcsigényeket. A rendszer működési hatékonyságának javításán keresztül csökken a villamos energia felhasználás, ezzel jelentős megtakarítást eredményezve. Az intelligens rendszernek köszönhetően a tároló működtetése emberi beavatkozás nélkül algoritmus segítségével történik. A megtérülés más rendszerektől eltérően akár 3-6 éven belül elérhető.


A portugáliai bevásárlóközpontnak nemcsak költségei csökkenek nagy mértékben és folyamatosan, de karbonlábnyoma is évről évre kisebb, emellett pedig már a rendszer bővítésének kérdése is felmerült.

Comments


bottom of page